Egy éve volt az utolsó bejegyzés a blogon. Azóta rengeteg minden változott a blog szerzőinek életében. Főteki úgy döntött, hogy nem folytatja tovább itt az írást. (Aki szeretne tőle olvasni, az itt megteheti: http://danielaprim.wordpress.com/ ). Nekem is más volt a prioritás, azonban pár héttel ezelőtt egy újsághírt olvasva rájöttem, hogy szívesen beszélnék még a témáról. A végső lökést a folytatáshoz egy fórum-hozzászólás adta, amelyben valaki leírta, hogy jónak tartotta a blog ötletét és szerette olvasni. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy bárki aktívan olvassa, esetleg hiányolja, ha nincs bejegyzés. Nem nagyon voltak kommentelők, privát e-maileket sem kaptunk, fogalmunk sem volt, érdekel-e valakit, amit írunk. Hát, igen, az olvasóink introvertáltak. Ők pedig nem beszélnek...

Blogot kezdeni introvertáltként introvertáltaknak tuti receptnek tűnik a bukáshoz. A blog írója nehezen veszi rá magát, hogy megossza a gondolatait. Írásban könnyebb ugyan, de akkor sem az egy teknős alapbeállítódása, hogy potenciálisan az egész internet-társadalomhoz beszéljen. A blog olvasói pedig nagyrészt szintén introvertáltak. Még ha tetszik is neki egy-egy írás, még ha örül is az új bejegyzésnek, elég kicsi az esélye, hogy az olvasónk rendszeresen aktívan hozzászól, és segít életben tartani vagy fejleszteni a blogot.

Mi lehet akkor a megoldás? Fogalmam sincs. Mindenesetre a mai poszttal nyitunk egy új lapot a blog történetében.