Kép: LizaWasHere

Gyerekként introvertáltnak lenni olyan, mintha kitűznél magadra egy céltáblát az extrovertáltaknak. Az iskolai közösségben a többség azonnal kiszúrja azt, aki más, és jobb esetben kiveti magából azt az egyént, rosszabb esetben kihasználják és bántják fizikailag vagy érzelmileg. Félreértés ne essék, ebben én is bűnös voltam egy időben. Szerettem extrovertáltnak mutatkozni és olyan dolgokat csinálni, mint ők, nagyon csábító volt a domináns szerep. Azonban nem kellett sok idő, és rájöttem, hogy ez nem én vagyok, azonnal átálltam a másik oldalra, és elkezdtem védelmezni bajtársaimat, emiatt a húzásom miatt pedig még több pofont kaptam, mint ők maguk. Én egy olyan teknős vagyok a mai napig, aki nem szégyenlős, pont az ellenkezője, ezért nyíltan ki mertem állni a bántalmazók ellen, szócsatában és igaziban is. Nem sokat változtam azóta, ezért készült a blog is. Szeretném megvédeni a kisebbséget, aki eddig nem kapott szót.

Most beszéljünk a konkrétumokról, hogy miért nehéz introvertáltnak lenni gyerekként. Haladjunk időrendben.

                Óvoda

Biztos azt gondoljátok, hogy ellenzem az egész óvodát, hogy a kisgyereket hirtelen bedobják egy nagy közsségbe, és szegény még azt sem tudja, hol van, sír a szüleiért egész nap. Ellenkezőleg. Azt gondolom, hogy ez a lépés egy gyermek jellemfejlődésében elengedhetetlen lépés. Egyrészt, hogy megismerje a világot, az embereket, és, hogy hogyan működnek. Egy introvertáltnak van egy jelentős képessége az extrovertáltakhoz képest: a megfigyelés; azonban ha ez gyermekkorban nem fejlődik ki valakiben, az nagy gondokat okozhat később. Másrészt pedig a szülőktől való elszakadás. Szinte egy introvertált kliséről beszélünk, amikor arról van szó, hogy valaki még a szüleinél lakik felnőttkorában. Az introvertált gyereket szerintem korán meg kell ismertetni a világgal, hogy megtalálja benne a helyét, és megfigyelések, tapasztalatok árán meg tudja oldani azt, amire az extrovertáltak alapvetően képesek.

                Általános iskola

Itt már több probléma van. Először is: az első bekezdésben megfogalmazott bántalmazók és asszimilálódók. Egy gyereket, aki olvas, vagy csak elvan magában a többiektől elzárva, gyorsan kiközösítik és/vagy meg is büntetik azért, amilyen. Az első lépés az lenne, hogy a tanárok ilyenkor közbeszólnak, és felismerik ezt a problémát, és helyén kezelik. Ennek ellenére ők is az asszimilálódást, a beilleszkedést erőltetik a gyereknél, hogy legyen olyan, mint a többi, játszon, barátkozzon. Annak ellenére, hogy ő nem akar. Ez a sok negatív hozzáállás gyakran identitásválsághoz vezethet, és az introvertált gyermek idejekorán azon kezd gondolkozni, hogyan legyen olyan, mint mások, ahelyett, hogy a saját értékeit próbálná felszínre hozni. Erről a gondolatmenetről mindig a Holt költők társasága című film jut eszembe, az egy nagyon tanulságos történet, nem csak az introvertáltaknak, hanem mindenféle más elnyomással szemben is, nagyon ajánlom a megtekintését.

A probléma az egész iskolai oktatással a tanulók személyiségével kapcsolatban egy szóban összefoglalható: egységesítés. A tanárok meg vannak győződve arról, hogy csapatmunkával mindent meg lehet oldani, és általában nem fektetnek hangsúlyt az egyéni szükségleteidre és a jellemfejlődésedre.

Folytatása következik.